Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán

Nyári alma ül a fán,

fa alatt egy kisleány.

Néz a kislány föl a fára,
s le az alma a kislányra.

Nézi egymást mosolyogva:
lány az almát, lányt az alma.

Gondolkozik, mit tehetne,
áll a kislány lábujjhegyre,

nyúlánkozik, ágaskodik,
ugrik, toppan, kapaszkodik.

De az alma meg sem moccan,
csak mosolyog a magasban.

És a kislány pityeregve
csüccsen, huppan le a gyepre.

Lomb közt szellő szundít csendben,
de a sírásra fölserken,

sajnálkozva néz a lányra,
és az ágat meglóbálja.

S hull az alma, örömére,
pont a kislány kötőjébe.